Miért van a Monero hálózaton utólagos kibocsátás

Legtöbben a Monero adatbiztonsági technológiáira gondolnak, amikor felmerül, hogy miben különbözik a többi kriptovalutától. Valóban, a legtöbben az adatvédelmet és az ezáltal biztositott helyettesíthetőséget tekintik a Monero meghatározó tulajdonságának, és a fő előnynek, amelyet a többi valutához képest kínál. A legtöbben nem tudják, hogy a Monero protokoll más eltéréseket is tartalmaz a Bitcoinhoz és leszármazottaihoz képest, amiről többen úgy gondolják, hogy legalább olyan fontosak, mint az adatvédelmi technológiák. Ebben a cikkben ezek egyikét vizsgáljuk: az utólagos kibocsátást.

Először is definiáljuk, mit jelent ez. Az utólagos kibocsátás a blokkjutalmak megtartása az idők végezetéig, még az „utolsó” Monero kiöntése után is. Más szavakkal, a Monero blokkjutalma soha nem fog nullára csökkenni, hanem a blokkonkénti 0.6 XMR eléréséig csökken, utána örökre ott marad. A bányászok mindig jutalmat fognak kapni a bányászatért, nem kell kizárólag a díjpiacra hagyatkozniuk.

Lépjünk egyet hátra, és gondoljunk a bányászatra nagyon magas szinten. A Monero bányászait a hash bányászata ösztönzi a hálózat biztosítására. Az ösztönző az új Monero megszerzésének lehetősége, amikor blokkot találnak. Ezt a Monerot két úton kaphatják meg. Először is, a bányász megkapja az összes olyan felhasználó által fizetett díjat, akinek a tranzakciója bekerült a blokkba. Ezek azok a tranzakciós díjak, amelyeket a tranzakció elküldésekor kell fizetni. Másodszor, a bányász előre meghatározott mennyiségű Monerot kap magától a protokolltól. Az esetek többségében ez a „blokkjutalom” lényegesen magasabb, mint a felhasználói tranzakciós díjak, ezzel keresik a legtöbbet a bányászok. Ez a blokkjutalom arra szolgál, hogy a bányászok pénzügyileg érdekeltek legyenek a lánc biztonságában, valamint arra is, hogy új Monero kerülhessen forgalomba.

A legtöbb kriptovaluta protokolljában ez a blokkjutalom idővel csökken. A Bitcoin-származékoknak általában ún. felezése van, azaz előre meghatározott időpontokban feleződik a blokkjutalom (például 20 BTC-ről 10 BTC-re). Ezek a felezések néhány évente történnek meg, és ilyenkor mindig csökken a hálózat biztonsága. Miért? Nos, arra biztatjuk az olvasót, hogy tekintse meg cikkünket a bányászatról és a RandomX-ről, ennek során megtanulhatja, hogy a bányászat versengés. Blokkjutalmakat csak azok kapnak, akik megtalálják a blokkot, sok szereplő van versenyben ezért. Ha magasabbak a jutalmak, többen érdeklődnek a játék iránt, míg ha a jutalmak alacsonyak, kevesebben hajlandóak arra fordítani idejüket és erőforrásaikat, hogy egy csekély jutalmat megszerezzenek.

Máris kezdjük megérteni Monero utólagos kibocsátásának motivációját. A Monero blokkjutalma is csökken, de a Bitcoinnal ellentétben nincs feleződés. Ehelyett minden blokk jutalma egy kicsivel kevesebb, mint az előzőé, így a csökkenés sokkal egyenletesebb. De minden kriptovalutánál felmerül a kérdés: „Mi történik, amikor a blokkjutalom eléri a nullát?” Ez egy nehéz kérdés, amelyre egyszerre tudjuk és nem tudjuk a választ. Ami biztos, hogy nem lesz többé blokkjutalom, ami azt jelenti, hogy a bányászokat pusztán a felhasználói tranzakciós díjakkal kell ösztönözni. Azt nem tudjuk, hogy ezek az összegek elegendőek lesznek-e ahhoz, hogy biztosítsák a láncot.

Ahogy korábban említettük, jelenleg a blokkjutalom jelentős mértékben meghaladja a tranzakciós díjakat, így remélhetőleg ha többen fogják használni a láncot, a díjak is megnövekednek, és a magasabb díjakkal a bányászoknak is megéri majd folytatni. Van azonban ennek a forgatókönyvnek egy másik oldala is, a felhasználók részéről. Ha a díjak megemelkednek, mindenki számára sokkal drágább lesz a kriptovalutával történő tranzakció, ami kizárhatja azokat, akik kevésbé jómódúak. Másrészt, ha a díjak alacsonyak maradnak, és a blokkjutalom nullára csökken, akkor nagyon kevés bányász fogja biztosítani a hálózatot, így az 51%-os támadásokkal és tranzakciók visszafordítotásával szemben sebezhetőbbé válik.

Senkinek nincs igazán jó válasza erre, egyelőre egyik jelentős kriptovaluta sem lépett be életciklusának ebbe a szakaszába, így nincs vele valódi tapasztalatunk sem. Ez mind spekuláció, szerencsejáték. A Bitcoin arra tett, hogy a díjak elegendőek lesznek a bányászok eltartására, még úgy is, hogy ez a szegényebbek kizárását jelenti. A Monero másra fogadott. Arra, hogy a díjak önmagukban nem lesznek elegendőek a lánc biztosításához, ezért a protokoll része az utólagos kibocsátás.

Emlékeztetnénk az olvasót, hogy a blokkjutalom soha nem csökken blokkonkénti 0.6 XMR alá. Ez elég lesz a bányászok ösztönzésére? Nem tudjuk, de mindenképpen kedvezőbb a 0-nál, amit szinte minden más valutánál hosszú távon várhatnak.

A fő kritika ezzel a megközelítéssel szemben az, hogy eszerint a Monero kínálata elméletben végtelen, az idő múlásával inflálódik, míg a blokkjutalmat megszüntető valuták kínálata véges, szűkösségük idővel növeli az értéküket. Úgy tartjuk, ez az érv több szempontból is hiányos.

Először is, mire jó egy szűkös, nagy értékű kripto, amelyet az alacsony biztonsága miatt könnyen lehet megtámadni, cenzúrázni vagy eltéríteni? Az alacsony biztonság csökkentené az értékét, ellensúlyozva a szűkösségének növekedését. Másodszor, bár a Monero kínálata elméletileg végtelen, az infláció lineáris, éves százalékban mérve nullához tart, ellentétben a fiat pénzek exponenciális romlásával.

A Monero inflációja előre ismert és pontosan tervezhető, ellentétben a fiat pénzzel, amelynek mennyisége adott évben a hatalom szeszélyei alapján többet vagy kevesebbet növekedhet. Így továbbra is megőrzi a cypherpunk szellemiségét, miszerint a protokoll által kikényszerített technológia kiküszöböli az emberi korrumpálhatóságot. Azzal a további előnnyel, hogy a Monero blokkláncának biztonsága a bányászat révén mindaddig fennmarad, amíg csak a világnak szüksége van rá.

Az utolsó szempont, amit érinteni akarunk, a méltányosság kérdése. A pénzt többféleképpen használják: értéktárolóként, csereeszközként, és elszámolási egységként. Egy olyan rendszerben, ahol a kínálat véges, az infláció megszűnik, azok, akik értéktárolóként használják, ingyen kapják a rendszert. A bányászok által nyújtott folyamatos biztonságban részesülnek anélkül, hogy bármit is fizetnének érte, hiszen infláció hiányában a pénzük nem veszít értékéből. Ezzel szemben mindenki, aki a valutát csereeszközként használja, büntetést kap (az esetleges magas tranzakciós díjak formájában). Ez arra ösztönzi az embereket, hogy tartsák, de ne költsék a valutát, a rendszer méltányosságát a birtokosok javára torzítva. Az utólagos kibocsátás kiegyenlíti ezt. Így a tulajdonosok az infláció révén szintén fizetnek egy kevés adót a rendszer biztonsága érdekében. Az utólagos kibocsátás mindenki számára igazságosabb.